Két érdekes modell arról, hogyan tanulunk

Egy nagyon súlyos gondolattal kezdeném ezt a bejegyzést: az emberek különbözőek. Annak ellenére azok, hogy a tudjuk kik folyamatosan azon munkálkodnak, hogy ez ne így legyen. Érdemes ezt a különbözőséget vállalatok esetében is fejben tartani, mert ez a sikerek és a kudarcok egyik lehetséges oka. Érdemes ezt figyelembe venni, ha például leannel foglalkozik az ember és nem érti, hogy miért nem rajong érte mindenki egyformán. Például ezért:

Az egyik elmélet szerint a következő embertípusok léteznek tanulási stílus alapján:

Konvergens, aki az elképzeléseit gyakorlatban is alkalmazza. Szívesebben foglalkozik dolgokkal, mint emberekkel, általában egy területre koncentrál, jobban szereti az olyan helyzeteket, ahol egy lehetséges válasz van egy problémára.
Divergens, a konkrét tapasztalatok és a megfigyelés embere. Számos nézőpontból vizsgál egy adott problémát, képes sok összefüggéssel dolgozni. Jobban szeret emberekkel foglalkozni.
Asszimiláló, az elméleti modellek kidolgozója, képes egymástól távol álló jelenségeket egy rendszerbe összekapcsolni. Kevésbé érdeklik az emberek, inkább elméletekkel foglalkozik, de azok gyakorlati kipróbálását és felhasználását rábízza másokra.
Akkomodátor, aki szívesen kockáztat, tesztel. Jól alkalmazkodik a változó helyzetekhez, adott pillanatban gyorsan elveti az elméleteket (ha azok nem passzolnak a tényekhez). Amolyan próba-szerencse típus. Jól kijön a többi emberrel, de türelmetlen, társait szereti inkább információforrásként használni, nem tanácsot kér tőlük.

Érdemes azon gondolkodni egy keveset, hogy a fentiek közül kivel könnyű megszerettetni egy 5S vagy go and see módszertant. Mondjuk most már belátom, hogy nem könnyű ilyesmin gondolkodni, ha pl. akkomodátorok vagyunk, miközben egy asszimiláló gond nélkül elmélkedik egyet 😀
Egy másik modell (nem részletezem, mert elég beszédesek az egyes kategóriák) aktivistákra, reflektálókra, teoristákra és pragmatistákra oszt minket.

Egy harmadik modell arra, hogyan tanulnak az emberek, az un. 4mat modell. Ez egyszerűen összefoglalva a következőkről szól:

Vannak közöttünk a miért-típusú emberek. Őket az érdekli, hogy miért érdekes az a számukra, amiről éppen beszélünk, amit el akarunk adni, amiről előadást tartunk vagy éppen amit egy blogba írunk. Az emberek kb. 35%-a tartozik ebbe a csoportba. Ha a miért kérdést nem tudjuk hitelt érdemlően megválaszolni, hamar zárójelbe kerülünk.
A második csoport a mi kérdés kutatója. Adatok, tények segítségével tudjuk csak őket meggyőzni. Nem megy a “gyorsabb, szebb, rövidebb, elégedettebb”, számukra ez business bullshit. Mennyivel, milyen gyorsan, mekkora ráfordítással. Az emberek kb. 20%-a tartozik ebbe a csoportba.
A következő csoport a hogyan kérdésre szeretne választ kapni. Amilyen hamar csak lehet, szeretné kipróbálni azt, amiről beszélünk, amit tanult. Ők is kb. 20%-ot képviselnek.
Utoljára maradt a mi lenne ha csoport. Ők tudni szeretnék, mi lesz, lehet az eredménye,  következménye annak, ha alkalmazzuk (vagy éppen nem alkalmazzuk) azt, amiről beszélünk, amit tanultunk. Az emberek kb. 25%-a tartozik ebbe a csoportba.

Vezetőként, lean szakértőként ez ismét egy olyan témakör amivel érdemes foglalkozni. Gyanítom, hogy ha nem tudjuk munkatársainkról, hogy melyik csoportba tartoznak, akkor nehéz sikeresnek lenni és könnyű őket demotiválni. Egy tréningen, egy program összeállításakor talán könnyebb a helyzetünk, mivel egy összefoglaló anyagban megválaszolhatjuk mind a négy 4mat szerinti kérdést. Vezetőként viszont meg kell ismernünk mindenkit elég jól ahhoz, hogy tudjuk, milyen feladatok, helyzetek illenek hozzájuk a legjobban. Ehhez időre van szükségünk és arra, hogy a vezetőt érdekeljék az emberek. Ha az utóbbi megvan (mert pl. a vezető kiválasztásánál, fejlesztésénél figyel erre a HR), akkor az előbbire kiváló módszer a lean következetes alkalmazása.

És hogy ne csak mindig szegény vezetőket okítsuk arra, hogy mit kellene tudniuk: szerintem mindenkinek érdemes elgondolkodni azon, hogy melyik csoportba tartozik és ezt értelmesen, határozottan képviselni kell a munkahelyen és a magánéletben egyaránt. Boldogtalanságunkért ugyanis csak magunkat hibáztathatjuk. Minden más felesleges és időpocsékolás. Veszteség, ha úgy tetszik. Ha nem megy önállóan, kérjünk segítséget szakembertől, nem szégyen az.

Források:

Digitális Tankönyvtár, ez a cikk
4mat modell (német nyelvű forrás)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*