Dinnye

A dinnyéről lesz ma szó, pontosabban a görögdinnyéről. Használni fogom egy bizonyos probléma leírására, amikor azt mondom, léteznek un. dinnye mérőszámok vagy görögdinnye jelenség. Nem én találtam ki ezt sem, egy blog viszont kiváló lehetőség az információ megosztására.

A görögdinnye egy kiváló találmány, tele van kiváló és fontos dolgokkal, aki nem hiszi, itt utána járhat. Fontos dolgokról beszélhetünk mi is, amikor felhasználjuk a mérőszámok és úgy általában a folyamatok minőségének esetében. Egy régi sztorival kezdeném, személyessel: volt egy projekt régen, amiben dolgoztam és egy idő után azt vettem észre, hogy a kifelé mutatott kép bizony kezd jelentősen eltérni a belül láthatótól. Akkor még nem tudtam, de ez bizony a görögdinnye jelenség: amikor kifelé minden zöld, de sajnos belül piros… Nem a mérőszámok jelentettek problémát, jók voltak és alapvetően jó dolgokat mértek volna, hanem az a vállalati kultúra, amiben használtuk azokat. Ahol nem volt célszerű sárgát vagy pirosat jelenteni, mert azzal esetleg beindult volna a “blame culture” az meg ugye kinek hiányzik? Inkább bíztunk benne, hogy a dolgok majd valahogyan mégis jól alakulnak, mégsem következnek be azok az események, amelyeket rizikónak érzékelt az a néhány ember, aki még foglalkozott ilyesmivel. Persze bekövetkeztek és szerintem a mai napig ott vannak a folyamatok mélyén az adott cégnél, de az igaz, hogy össze nem dőlt és nem is süllyedt el a vár 😀 Zárójelen jegyezném meg, hogy sokszor inkább a szerencsén múlik az ilyesmi szerintem, mint a tudatos viselkedésen…

A következő történet némileg urban legend, mert arról szól, hogy Czinege elvtárs egyszer meglátogatta a győri laktanyát, ahol ennek örömére még a növényeket is befestették, hogy minden szép és jó legyen. Ha rákeresnek a történetre, szerintem több laktanyával is megtalálják ugyanezt, de most nem is ez a lényeg. Hanem az, hogy bár Czinege elvtárs 1998-ban elhunyt, a módszer ma sem számít ritkaságnak. Beharangozzák a nagyok eljövetelét és mi nekiállunk az előkészületeknek. A nagyok jőnek és láták hogy minden jó és ez alapján hozzák elkövetkező döntéseiket. Ha mégis találnak hibát, ahhoz gyorsan kerül felelős is, hogy mindenki elégedett lehessen (kivéve szerencsétlen Bélát, aki felelős). Úgy nagyjából ilyennek tűnik a folyamat. Én azért titkon mindig reméltem, hogy mivel a nagyok egyszer kicsik voltak, a folyamat másik oldalán dolgoztak, így tudják, hogy mi a helyzet. Mondjuk sok bizonyítékot nem találtam erre, de optimista szeretnék maradni. Visszatérve a példára: számomra ez is a dinnye szindróma. A felszín szép tiszta és rendezett akkor, amikor a fontos ember látja. Másnap már nem feltétlenül, de azzal már csak azoknak kell együtt élniük, aki egy percig sem hitték, hogy a falevél zöld. Valahol emögött is ugyanazt látom meghúzódni: félünk a felelősségre vonástól, igyekszünk minden problémát elfedni.

Aki vezetőként elhiszi, hogy nincs probléma, az szerintem nem jó vezető. Aki ha problémát talál, nekiáll megoldani, az sem. Aki ha problémát talál, nekiáll felelőst kerestetni, az meg végképp. Ahogy azok sem, akik megkeresik neki a felelőst, de ez egy másik probléma, ennek most nem ugranék neki. Értem én, hogy nem könnyű a megfelelő mérőszámot megtalálni, a méréseket elvégezni, és a sok munka után azzal szembesülni, hogy nem ott vagyunk, ahova indultunk, de valahol ez a fejlődés, a fejlesztés forrása. Amolyan első lépés. A kudarcot büntetéssel megelőzni próbáló vezető nekem ahhoz a szülőhöz hasonlít, aki a fára mászó gyermeket azzal fenyegeti, hogy ha leesik, még jól el is lesz verve.

Szóval szerintem ideje lenne ezzel felhagyni, akármilyen ijesztőnek is tűnjön egy olyan világ, ahol minden probléma látszik.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*