Az új év önmagában nem jelent változást

Talán kicsit megkéstem a címben foglalt “bölcsességgel”, de ami késik, nem múlik. Mostanra állt össze a mondanivaló, mert kaptam hozzá ihletet. Egyrészt az előző bejegyzésben említett események mellé folyamatosan gyűlnek az újak arról, amit vállalatok a hangzatos üzleti propaganda mellett hajlamosak elhanyagolni (értsd: alapvető ügyféligények), másrészt szembe jött egy cikk egy oldalon, amit most szándékosan nem osztok meg, mert megosztó és ezen a blogon eddig sem volt politikai tartalom, és ez bizony nem is változik :D.

Szóval nagyjából azt írja a cikk, hogy a 2016. december 31 23:59 és a 2017. január 1 0:01 közötti pillanatok csak a fejünkben jelentenek éles választóvonalat, amúgy nem igazán. A dolgok például céges szinten önmaguktól nem mennek át semmilyen változáson csak azért, mert ugrik a számítógépekben a dátum és idő. Ha azt akarjuk, hogy változzanak a dolgok cégen belül (és országosan is, de ez már egy másik történet), legalább négy feladatunk van:

  1. Hangosan kimondani, hogy “Elég volt”.
  2. Társakat keresni az elégedetlenségben (pozitív elégedetleneket).
  3. Jövőképet, stratégiát, tervet kovácsolni, célokat meghatározni.
  4. Végrehajtani, a végrehajtást ellenőrizni.

Nincs ebben semmi különös, a 3. és a 4. normál PDCA, az összes lépés egyben pedig tulajdonképpen változásmenedzsment, alapszint. Mondjuk nem kis bátorság kell az egyeshez és némi kitartás a többihez. Az említett cikk hoz néhány példát arra, milyen nehéz is ez a folyamat, rögtön az egyik egy utalás a Himnusz szövegére, miszerint “hozz reá víg esztendőt“, ami a cikk írója szerint passzív hozzáállás: mi itt várunk Valakire, aki majd hoz nekünk valamit, nem rajtunk múlik a dolog, majd lesz, ami lesz… Márpedig vállalati kultúrát (ami  egy vagy több nemzet kultúrájának lenyomata, függően a tulajdonosi viszonyoktól és a telephely földrajzi adottságaitól) nem könnyű megváltoztatni, ha alapvetően ilyen “majd megmondja a Főnök, hogy mit kell csinálni” az általános hozzáállás. Vagy ha a pillanatnyi helyzet, a biztos változatlanság, vagy éppen a karrier fontosabb, mint a hosszútávú siker, biztonság, kiszámíthatóság, rend, fegyelem, és a többi, ami amúgy a cégek “Értékeink/Our values/Unsere Werte” felsorolásának alapvető része szokott lenni (бывает, szokott lenni, előfordul, de most éppen nincs, ahogy nagyon régen oroszból tanultuk a hiánycikkek cocilista kultúrájának lenyomataként 🙂

Szóval ha már a Himnusznál tartunk, mielőtt sokan kezdik a cégnél úgy érezni, hogy “Szerte nézett s nem lelé Honját a hazában“, és felmondja a pszichológiai szerződést ÉS mielőtt az ügyfelek elkezdenek elszállingózni a konkurenciához, érdemes lenne a bevezetőben említett 4 lépést az elsővel megkezdeni. A világ magától nem változik, kár erre várni. Illetve hülyeséget beszélek, dehogynem változik,  csak nem mindenképpen a számunkra kívánatos irányba…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*