Magas esztétikai kívánalmak

A National Geographic márciusi kiadásában találtam egy érdekes adatsort. Az élelmiszer-hulladék megoszlásáról szól, így néz ki:

hulladékA cikkben olvasható, hogy az élelmiszer-hulladék meghatározása nem egységes és a veszteség is viszonylagos, mivel egy részben újra hasznosul (megújuló energia forrásaként, zöldtrágyaként, takarmányként, vagy éppen a gyártásba visszaforgatva). Ettől függetlenül azért elgondolkoztatóak az adatok. A magyar adatsor gyártási vesztesége és az uniós sor háztartási vesztesége egyaránt ütős. Érdekes továbbá, hogy a kereskedelem adatai szinte azonosak.

Jó lenne megtudni, hogy a magyar gyártási veszteség vajon milyen problémákkal magyarázható. Ezt sajnos nem találtam meg ebben a cikkben, de utalások vannak rá egy másikban: úgy tűnk, hogy nem kellene ennyire finnyásnak lennünk pl. vásárláskor. A kereskedelemben veszteségnek számító áruk mennyiségének fele fogyasztható ugyan, de nem forgalmazható, áll a cikkben. Sajnos az író nem tér ki a két szó közötti különbségre, így nem tudjuk meg (bár sejtjük), hogy milyen alapon döntenek e forgalomból kivonás mellett. A húsok esetében ez sokkal egyértelműbbnek tűnik, mint a növényi élelmiszereknél. Saját magam is tapasztaltam már, hogy csak a szép, hibátlan zöldséget, gyümölcsöt veszem meg, amiért ezek szerint szégyellhetem magam… mivel a nem olyan szép és kicsit hibás termék is fogyasztható. A folyamatban néhány lépéssel visszább menve a termelők panaszkodnak arra, hogy a kereskedők a “magas esztétikai kívánalmak” miatt nem veszik át a termés egy részét. Aztán van úgy is, hogy a csomagolásnál kell vágni , amivel újabb hulladék keletkezik. Mivel ezek nem magyar specialitások, hanem az egész “fejlett” világra jellemzők, összességében nem igazán magyarázzák a magas hulladék arányt a magyar gyártásban, így valami másnak is kell lennie a háttérben.

Érdekes azért, hogy pl. a kenyai zöldbab esetében a szupermarketekkel történt egyeztetés eredményeképpen ezek a dolgok megváltoztak, aminek figyelemreméltó eredménye, hogy ugyanannyi értékesíthető termésért kisebb területet kellett zöldbabbal beültetni. Ez a “folyamat optimalizálás” azért jelentős, mert sikerült a részoptimumok helyett a teljes folyamatot áttekinteni és olyan helyen fejleszteni, ami az egész folyamatra hatással van. A kenyai eset csak egy a sok közül, és a cikk szerint 2030-ra vállaltak a fejlett országok a pazarlás felére csökkentését. Szinte biztos vagyok benne, hogy a példa alapján Magyarországon is érdemes a teljes folyamattal foglalkozni (termelőtől az étterem asztaláig). Remélem, van aki meg is teszi.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*