Elévülés

Jobangel írt egy érdekes bejegyzést arról, amit magam is tapasztalok: a sikerek relatívak, és manapság gyorsan elfelejtődnek, elévülnek, talán gyorsabban, mint mondjuk 15-20 éve.

Valamikor foglalkoztam például SAP bevezetésekkel, HR és R/3 esetében. Ha jól tudom, ilyen nevű megoldásai már nincsenek a cégnek, és az akkoriban alkalmazott klasszikus projektmódszertanok is kezdenek kimenni a divatból, jön helyettük az agilitás. Nem is igazán emlegetem ezeket a régi dolgokat, csak ha kifejezetten rákérdeznek. Ez a tudásom elévült, legfeljebb tapasztalatnak jó.

Megkockáztatom, hogy a lean is kevés lesz nemsokára. Az a tanácsadói törekvésünk, hogy minél több cég működjön lean alapokon, legyen saját lean szakembere, oda vezet, hogy egyre kevesebb (és egyre másabb) lean tanácsadóra lesz szükség. Emellett az olyan újdonságok, mint pl. a service dominant gondolkodás vagy a coaching elterjedése a lean és a lean tanácsadók számára is kihívást jelent, érdemes ezen időben elgondolkodni.

Van itt ráadásként még egy fontos jelenség: amiről azt hisszük, hogy tudjuk, mert ott van benne a fejünkben, az fénysebességgel évülhet el és lehet értéktelen. Laurence van Elegem (egy kicsit elgondolkodtam a néven, bevallom) a LinkedIn egyik publicisztikájában 3+1 pontban foglalta ezt össze:

3. Az információk mennyisége ott kint, egyre nő. Így az, amit a fejünkben tárolunk, ahhoz képest ami kint van, egyre kevesebb.
2. Az információk hihetetlen mennyisége kereshető meg ingyen és gyorsan az interneten. Így az, amit tárolunk, alapvetően pár kattintással hozzáférhető. Azaz felesleges tárolni.
1. Az adatokból kinyert tudás olyan gyorsan változik, alakul, amivel egy emberi agy nehezen tartja a lépést.
0. Így tehát az adatmennyiség, amit a fejünkben tárolunk, tulajdonképpen értéktelen.

Ami értékes lehet, az a képességünk arra, ahogyan ezen adatokkal bánunk. Minden leanes tudja, hogy raktározni veszteség, ezért érdemes átgondolni, hogy mi a tárolás alternatívája. Mert az egyik biztosan a stream, ahogy az említett szerző is írja (ahogy minden leanes tudja, hogy a flow a lényeges, az anyagok és információk megszakításmentes áramlása). Bekapcsolódni hálózatokba, sőt: létrehozni és működtetni azokat. Lehet, hogy az oktatásnak is ehhez kellene idomulnia: ne a magolást, a tárolást és a felmondást tanítsuk, hanem a keresést, a csatlakozást, a gyors és hatékony felhasználást a felismert problémák megoldása érdekében. A vállalatoknál a csapatmunkát, vagy akár a képzéseket is más megvilágításba helyezheti, gazdagíthatja a streamelés gondolata, lehetősége. Főleg, ha a csatlakozás alatt nem csak emberek, hanem emberek és gépek kapcsolatát is el tudjuk képzelni.

Azt hiszem itt az idő, hogy összekapjuk magunkat itt Magyarországon, mielőtt elévülünk …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*