Az Érdeklődés Nullfoka

http://moly.hu/system/covers/big/covers_57262.jpg?1395361703C. Northcote Parkinson. Neves történész, egyetemi tanár, a politikai tudományok tudósa, kitűnő megfigyelő és nagyszerű humorista volt. Az 50-es évek végén kiadott Parkinson törvénye c. művében külön fejezetet szentel egy nagyon érdekes kérdésnek: miért nem foglalkoznak az emberek a bonyolult, vagy annak tűnő dolgokkal.

A fejezetben egy bizottság ülésén felmerülő néhány probléma megvitatásán keresztül mutatja a be a jelenséget: az atomreaktor, a kerékpártároló és a bizottsági ülésen felszolgált frissítők költsége. Egyértelműen a legutolsó esetben van a leghosszabb vita. A tároló 350 fontba kerül, és a kerékpártárolót mindenki maga elé tudja képzelni. Ellentétben az atomreaktorral. Ami ráadásul 10 millió fontba kerül. A frissítők költsége azonban mindössze havi 35 schilling, és ezzel aztán mindenki tud azonosulni. Idézem a könyvet:

“Tegyük fel, hogy tizenegyen vannak, beleszámítva az elnököt, de nem számítva bele a titkárnőt. A tizenegy tag közül négynek – beleszámítva az elnököt – fogalma sincs róla, mi az a reaktor. A fennmaradók közül hárman nem tudják, mire való. Azok közül, akik tudják, milyen célt szolgál, csak kettőnek van valami fogalma arról, mibe is kerülhet.”

Szerintem ez a nagyon is komoly megfigyelés, amit nagyon hivatalosan Parkinson trivialitás törvényének hívnak, érvényes bármelyikünk munkahelyére is! Ahogy egy 444!-cikkben is olvasható:

“…az emberek könnyedén sokkal több időt szánnak valami triviális kérdésnek a megoldására, amit értenek, mint egy olyan probléma megoldására, amit nem. Az előbbi eset ugyanis jóval több hozzájárulási lehetőséget ígér.”

Érdemes ezt fejben tartani, mikor a következő folyamat-workshopot szervezik pl. egy komplex probléma megoldására! Parkinson törvénye szerint ugyanis érdemes a problémát olyan kis részekre bontani, amelyek esetében nem áll fenn az atomreaktor-hatás, azaz a résztvevők minél nagyobb része legyen képes megérteni a problémát és elképzelni a megoldást. Az egészben az az érdekes, hogy a lean vagy a Toyota-kata is pont ilyen méretű problémákat javasol! A munkatársak bevonásának eredményessége és a hozzájárulási lehetőség nagysága között így az összefüggés triviális. Legalábbis szerintem.

“Sok még a kutatókra váró munka, de a végeredmény, ha majd közzéteszik, kétségkívül lebilincselően érdekes és azonnal hasznosítható lesz az egész emberiség számára.”

3 thoughts on “Az Érdeklődés Nullfoka

  1. Én a saját káromon tanultam meg ezt. Gépész hallgatóként nem jó megközelítésből magyarázták el ezt a témát ezért értelmét nem látva elsikkadt a tudás. Pár évvel később gyakkorló mérnökként kellett a tervezéselméletet újra tanulni. A fontos, hogy nem szabad nekiugrani és rögtön elveszni a részletekben, hanem egy üres papírral leülni és lépésről lépésre végigvenni, egyre mélyebbre haladva az egyes elvárt és betervezendő funkciókat újra és újra feltéve a kérdés, hogy Mit csinál? Mi csinálja? Miért csinálja? és hamar kibontakozik a káoszból egy átlátható funkcióstruktúra. Erre építkezve az egyes funkciókhoz a “Mit csinál?” kérdésből kiindulva össze lehet állítani azokat a részmegoldásokat, amik a “Hogyan csinálja?” kédrédésre adnak válaszokat. Fontos, hogy válaszokat, mert ha több lehetőség közül választhatunk, az egyes részfunkciók alternatíváiból több komplex rendszert lehet összerakni a kívánt célra optimalizálva. Az elvi megoldások kiválasztása után pedig már az egyes komponensek megterveése egyszerűbb és jól ütemezhető és apró sikerélmények (“ezt is megcsináltam!”) még motiválólag is hathatnak az emberre. (de vitathatatlanul jobb, mint napokat a káoszban kavarogni és sehova nem haladni). És így még atomerőmű is tervezhető, mert ha a mélyére ásunk, az is csak csövek, szelepek és kábelek sokasága, egy T vizelágazást és egy szelepet meg mindenki össze tud rakni : )

  2. “Véleményem szerint a munkatársak bevonásánál és a hatékonyság növelésénél a feladat leegyszerűsítésén, részekre bontásán kívül még egy dologra figyelni kell: arra, hogy az emberek egy csomó egyszerűen érthető problémával szintén nem akarnak foglalkozni. Az ilyen esetekben viszont, véleményem szerint nem elég a probléma érthetővé és megvalósíthatóvá tétele, hanem el kell érni a dolgozók érzelmi bevonódását is .
    Itt egyrészt arra gondolok, hogy amikor ilyen dolgokról döntünk, akkor a megfelelő embereket válasszuk ki a tárgyalásra, akiknek nincs köze hozzá, azokat hagyjuk ki belőle. Másrészt valahogy tegyük a személyes ügyükké a megoldáskeresést, vitát. Pl. az ülés végét ne a gyors döntéstől tegyük függővé, hanem tűzzük ki célnak, hogy legalább adott db megoldási lehetőséget összegyűjtsünk és csak ezek után döntsünk a témában.”

  3. Teljes mértékben egyetértünk Lilla. Két kérdés mégis felmerült bennem:
    Az egyik az, hogy mit tegyünk azzal a problémával, miszerint “az emberek egy csomó egyszerűen érthető problémával szintén nem akarnak foglalkozni”.
    A másik az, hogy hogyan közelítsük meg a “kinek van hozzá köze” problémát. Arra gondolok, hogy néha nem ártana azokat is meghívni, akiknek ugyan köze az nincs (mert közvetlenül a probléma nem érinti), de érdeklődése viszont van. Hátha pont ő tud majd segíteni.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*