Kalandvágy

Nemrégiben egy kata-workshopon szóba került Maslow motivációs modellje. Gondoltam, kicsit utánanézek annak, mit is írnak még Maslowról a piramison kívül. Olvasgatás közben erre bukkantam:

“a filogenezisben úgy alakulnak ki egymást követő szintjei a tevékenység és a benne formálódó pszichikum srtuktúrájának, hogy szukcesszíve válik strukturáló tényezővé a céltárgy, majd az ennek eléréséhez kiiktatandó akadály, továbbá ez utóbbi kiiktatását elősegítő szerszám, végül, embernél a szerszámhasználatot társadalmilag szabályozó tabu. Garai hipotézise szerint minden filogenetikai szinten az erre jellemző szerkezetű tevékenység lefutása válik alapvető szükségletté. Így a specifikusan emberi alapszükséglet olyan tevékenység lefuttatására ösztönöz, amely akadályok ellenére eléri céljait azáltal, hogy tabuk ellenére megszerzi hozzájuk az eszközöket.” (Wikipédia)

Azt olvasom ki ebből a gondolatsorból, hogy a kata nem igazából Toyota találmány. Én ezek alapján egy olyan modellnek tartom, amit az Életben sokan használunk sikeresen, de valahogy a munkahelyre nem visszük be. Ott nem tudunk céltárgyakat definiálni, emiatt vagy nem is látjuk, vagy elkerüljük az akadályokat, azok híján nem keressük igazán a szerszámokat (nincs mire alkalmazni azokat) és a kelleténél nagyobb tiszteletben tartjuk a tabukat (mert az kényelmesebb és amúgy sincs a megkerülésükre igazi motiváció). Ennek következtében a vállalat alkalmazkodó képessége, probléma megoldó képessége nem fejlődik, így a versenyben lemarad. Miközben valamilyen szinten mindenki definiál magának céltárgyakat, sokan ebbe a tevékenységbe nem értik bele a munkahelyet. Az ott megszerzett biztonsággal (fizetés, egyéb juttatások) felvértezve tervezgetik saját céltárgyaikat a munkahelyen kívüli életükben. Ami ahhoz vezethet, hogy a vállalat helyzetének romlásakor megdöbbenve veszik észre, hogy biztonságuk elillant. Amiért természetesen szerintük csak a vezetők, a politikusok, a környezet a hibásak!

eszkoz

Sok szakmai anyagban (ezen a blogon is) olvasható, hogy a lean, a kata nem működik szimpla eszközbevezető projektként. Ha például úgy tűnik, hogy valami nem működik megfelelően a logisztikai folyamatokban, akkor nem mindenképpen a “vezessünk be egy kanban rendszert” lesz a jó megoldás (még akkor sem, ha úgy tűnik). A kanban ugyanis a fenti idézet alapján nem céltárgy, hanem szerszám. Önmagában már azzal is érdemes lenne foglalkozni, hogy miért keverjük össze a kettőt, miért akarunk mindenáron szerszámokkal foglalkozni céltárgyak helyett. Egy ilyen “projekt” megmozgathatná a céget, ami újra felfedezhetné magában az alapításakor bizonyára jelen levő kreativitást, vállalkozói kedvet, kockázatvállalást, kalandvágyat. És ha így jut el a kanbanig, az már teljesen más megoldás lesz, mint a “klasszikus” esetben lett volna.

A kata típusú modelleknél ezért véleményem szerint a szimpla elutasítás csak akkor elfogadható, ha van másik, hasonló elveken alapuló, bizonyíthatóan sikeresen megoldás. Ha nincs, vagy a meglevő nem sikeres, akkor az energiákat az elutasítás helyett inkább a vizsgálatra, elemzésre, a modell megértésére majd használatára kellene fordítani. Persze ennek feltétele, hogy vállalatunk fejlődni is akarjon, ne csak növekedni.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*