Esélyek

Találtam egy nagyon érdekes cikket a technológiai fejlődés emberiségre gyakorolt hatásáról. A cikk mellett ismét ajánlom a kommentek elolvasását, mert ott legalább annyi a tanulság, mint a cikkben.

Néhány gondolat a hozzászólások alapján:

Az miért nem opció, ha kimondjuk: nincs szükség több szoftverre, hardverre, robotra, technológiai fejlődésre, mert ezek együttesen több kárt okoznak, mint hasznot?

Érdekes gondolat, de nem érdemes általánosítani. Ráadásul nem könnyű számszerűsíteni a “több kárt”, ez így egyszerűen vélemények és nem tények csatája. Ha éppen egy műtőasztalon fekszem, és az életem szoftverektől és hardverektől függ (pl. mert ezek gyorsabban, kevesebb hibával és hatékonyabban tudnak életet menteni), akkor elég nehezen vagyok meggyőzhető arról, hogy több a kár, mint a haszon. Az okos emberek pedig mindig is fontosak lesznek, mert ők találják ki, fejlesztik tovább ezeket az egészségügyi technológiákat (vagy ez is csak egy paradigma, majd kiderül…).

A legtöbb ember életét kitölti valamiképpen a munka. Ha nem lenne munkájuk (ami most a megélhetésüket biztosítja) sokan nem is akarnának semmit csinálni egész nap. Sokan nem vágynak megvalósítani önmagukat, nem kezdenének komolyan sportolni, kreatív tevékenységet végezni, nem űznének magas szinten hobbit. Nem írnának regényt, verset, nem festenének, nem kertészkednének hobbiból, nem találnának ki új dolgokat, mely megkönnyítené a többiek életét, vagy szórakoztatna nagy tömegeket. Ez mondjuk igaz az emberek 80%-ára.

Ismét egy általánosítás, egy gondolatkísérlet. Nem tudjuk, csak sejtjük, hogy reagálnának az emberek egy munka nélküli világra. Mert mi van, ha én úgy gondolom, hogy a valószínűleg tényleg “naplopó” réteg mellett kialakul egy “coach” réteg, aki amolyan tanácsadóként megkeresi azt a kreatív elfoglaltságot, ami segít az embereknek kitölteni az idejüket. Ha nagyon sok időnk van, lehetőségünk van akár őrültségnek tűnő dolgokkal is foglalkozni, és eközben egyszer csak felfedezzük a térhajtóművet. Ezzel kijutunk a világűrbe, ahol hihetetlen mennyiségű megoldandó feladat vár ránk 😀 Minden csak világnézet és paradigmák kérdése.

Az emberi faj alapvetően egy intellektuális evolúció előtt áll szerintem.

Én is hajlok erre az álláspontra, sok sci-fi író is ebben “reménykedik” már régóta. A Strat Trek is erre épít, de nem szabad elfelejteni, hogy ezt a képzeletbeli jövőt egy 3. világháborúval indította az író (2049 és 2053 közé tette).

Így a végén én is az egyik kommentben említett The Venus Projectet javasolnám további tájékozódásra.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*