IT vezető, újraértékelve

Találtam egy alapvetően érdekes cikket az IT vezetők szerepéről. Már a felütés is érdekes, mert azt mondja, hogy “Az utóbbi pár év arra késztette az informatikai vezetőket, hogy átértékeljék a szerepüket és a feladatukat.” Az az érdekes ebben, hogy én voltam informatikai vezető (van annak már több, mint 10 éve), és akkor is ezt volt az üzenet felénk. Lehet, hogy csak egy dolog állandó az IT vezetésben is: a változás 😀

A cikkben olvasható a paradigma váltások egyik alapszabálya is, mindenképpen megfontolandó: “A nagyság, a megbízhatóság és a nagy múlt nem jelent védelmet a digitális forradalommal szemben.” Azaz amikor az uralkodó paradigma hirtelen megváltozik, akkor bizony mindenki nulláról indul (kivéve a paradigma úttörőt, hiszen ő indította a változást).

A cikk többi megállapítása is megfontolandó, én kiegészíteném azzal, hogy a cégen belül dolgozó IT vezetők is jobb, ha úgy gondolnak az IT-re, mint komplex szolgáltatásra. Amihez persze úgy kell gondolni a többi szervezeti egységre, mint ügyfelekre (nem mint felhasználókra). Amihez természetesen úgy kell gondolni saját magukra, mint szolgáltatókra. Ugye milyen egyszerű?

Egyetlen gondolatot nem értek a cikkben, ezt: „nem az a cél, hogy az üzletághoz igazítsuk az IT-t; ha az IT hajtja az üzletágat, az olyan, mintha az informatikát vezércsillagként és a szervezetet előrejuttató motorként is felhasználnánk.” Azért nem értem, mert szerintem pont az a cél, hogy az IT meg akarja ismerni azokat az üzletágakat, amelyeket támogat. Ettől lesz valódi szolgáltató. Nem az IT köré kell felépíteni pl. a logisztikát, hanem a logisztika sikerének érdekében kell az IT szolgáltatást felépíteni, üzemeltetni és fejleszteni.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*