Kultúrák, megint

Mostanában -és ezt biztosan Önök is észrevették- nincs annyi bejegyzés itt a blogon, mint régebben. Ennek több oka is van, és egyik sem az idő. Időm az lenne, témám nincs annyi. Így inkább ritkábban jelentkezem, de akkor valami érdekessel. Most például azzal, hogy létezik olyasmi, mint a monokrón és a polikrón kultúra. Tudták? Én bizony nem…

A két kultúra a rendelkezésre álló idő felhasználása szempontjából különbözik. A monokrón kultúra jellemzői ezek:

  • Határozott törekvés a környezeti hatások ellenőrzésére, kontrollálására határidőnaplók, időgazdálkodás és szabályozott bürokratikus struktúrák által.
  • A monokrón kultúrák tagjai egy időpontban egy dologgal foglalkoznak.
  • Fontos a hatékonyság, az idő eredményes kihasználása, a zavaró körülmények kiküszöbölése. A pontosság abszolút követelmény.
  • A csoport tagjai szakmai és magánéletüket szigorúan elkülönítik.
  • A monokrón társadalmak jellemző életfelfogása: “Azért élünk, hogy dolgozzunk.”

Ezzel szemben a polikrónokra ez jellemző:

  • Az aktuális környezeti hatásokra való reakció a fontos.
  • A polikrón kultúrák tagjai általában több tevékenységet futtatnak párhuzamosan egy időben.
  • Az időfelfogás ezen társadalmakban nem olyan szigorú, a határidők, a pontosság nem olyan fontos követelmény, mint a monokrón társadalmakban.
  • A szakmai és magánélet nem különül el olyan élesen.
  • A polikrón társadalmak jellemző életfelfogása: “Azért dolgozunk, hogy éljünk.”

Vajon melyik passzol ránk, magyarokra? Ha Ön egy multinál dolgozik, akkor érdemes azon gondolkozni, hogy melyik kategóriába esnek a céget alkotó nemzetek és hogy mit okoz ez az együttműködésben?

Érdekes, hogy ez az egész az interkultúrális tréningek témái között található meg leginkább. Ez az a tréning, amelyen pl. a német multi hozzánk érkező munkatársai részt vesznek. Hogy könnyebben feldolgozhassák a kultúrák eltéréseiből adódó problémákat. Gyakran része az ilyen tréningnek Hofstede munkássága is. Ez dicséretes. Azon gondolkodom, hogy eközben miért nem oktatjuk ugyanezt a másik oldalnak is? A többi munkatársnak. Nekünk, magyaroknak. Az sem ártana.

4 thoughts on “Kultúrák, megint

  1. Érdekes, de én úgy érzem, hogy bennem keveredik a két kultúra. Nehezen viselem a pontatlanságot, zavar a hatékonytalanság, de egyáltalán nem azért élek, hogy dolgozzak. 🙂 Nekem a hatékonyságra törekvés éppen azt jelenti, éppen abban segít, hogy ne menjen el az _összes_ időm a munkára, sőt, lehetőleg minél kevesebb menjen el rá.

    Hogy is van ez akkor?

  2. Úgy van, hogy a többi jellemzőhöz hasonlóan, ez sem igaz egy adott ország minden lakosára. Nem általános igazság ez sem, de ha problémát érzünk az együttműködésben, akkor van néhány támpont, aminek segítségével könnyebben vizsgálhatjuk a valódi okokat.

  3. Valóban, leginkább keverednek a jellemzők. Meglátásom szerint a jó (szerintem egyébként normális és teljesen természetes) tulajdonságok láttán az emberek hajlamosak minden önkritikájukat hátrahagyni, ha addig náluk volt. Hisz ha van egy “jó tulajdonság felsorolás” pl.: az egyik oldalon (időgazdálkodó, hatékony, a zavaró körülményeket kiküszöbölő, pontos), akkor melyik ember mondja erre, hogy márpedig kérem szépen én nem vagyok hatékony, mi több tökéletesen pontatlan vagyok, és igen én szeretem, ha minél több minden zavar a munka (vagy bármilyen folyamat) során. Ja és hogy azért élnék, hogy dolgozzak?! Na még mit nem! Majd én tudom, hogy mikor mennyit kell dolgoznom.
    Sajnos azonban sok esetben nem egyértelműen mi döntünk ezekről. A rendszer nem mindig engedi meg, hogy a magánélet és a munka ne szóljon egymásba, és lehet hogy kénytelenek vagyunk több dologgal is párhuzamosan foglalkozni.
    A “kultúra” itt találó kifejezés, mert nem csupán rajtunk múlik. Az, hogy az embernek van egy elve, egy elképzelése, az kevés. Persze azt jó ha tartja, de a működőképességhez az is kell, hogy a többieknek is legyen. Ha megbeszél a két fél egy találkozót, akkor nem elég egy embernek pontosnak lennie…

  4. Valóban, leginkább keverednek a jellemzők. Meglátásom szerint a jó (szerintem egyébként normális és teljesen természetes) tulajdonságok láttán az emberek hajlamosak minden önkritikájukat hátrahagyni, ha addig náluk volt. Hisz ha van egy “jó tulajdonság felsorolás” pl.: az egyik oldalon (időgazdálkodó, hatékony, a zavaró körülményeket kiküszöbölő, pontos), akkor melyik ember mondja erre, hogy márpedig kérem szépen én nem vagyok hatékony, mi több tökéletesen pontatlan vagyok, és igen én szeretem, ha minél több minden zavar a munka (vagy bármilyen folyamat) során. Ja és hogy azért élnék, hogy dolgozzak?! Na még mit nem! Majd én tudom, hogy mikor mennyit kell dolgoznom.
    Sajnos azonban sok esetben nem egyértelműen mi döntünk ezekről. A rendszer nem mindig engedi meg, hogy a magánélet és a munka ne szóljon egymásba, és lehet hogy kénytelenek vagyunk több dologgal is párhuzamosan foglalkozni.
    A “kultúra” itt találó kifejezés, mert nem csupán rajtunk múlik. Az, hogy az embernek van egy elve, egy elképzelése, az kevés. Persze azt jó ha tartja, de a működőképességhez az is kell, hogy a többieknek is legyen. Ha megbeszél a két fél egy találkozót, akkor nem elég 1 embernek pontosnak lennie.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*