IBK

A címben szereplő rövidítésnem az, aminek látszik. Nem az Internetes Bélyeggyűjtő Klubról szól ez a bejegyzés és nem is más, az interneten fellelhető dologról. Az IBK egy beszélgetés után született meg a fejemben és az Innováció Befogadási Képesség nevű tulajdonságot, kompetenciát jelenti. Ez nem azonos a szintén fellelhető innovation adaptation elmélettel, de összefügg azzal. Például lehetne Innovation Adaptation Capability, azaz IAC az angol elnevezése.

Amire gondolok az a következő: ha feltételezzük, hogy egy vállalat nem mindent saját maga fejleszt, és elfogadjuk, hogy a fejlődéshez külső inputokra is szüksége van, akkor léteznie kell egy olyan jellemzőnek, ami leírja, hogy milyen gyorsan és milyen eredményesen képes a vállalat befogadni és megvalósítani a kívülről érkező ötletet. Azon túl tehát, hogy a hivatkozott modellben az 5 szerep melyikét játssza a vállalat, a következők is fontosak lehetnek:

– mennyire transzparens, hogy kihez kell fordulni az innovációval,
– milyen gyorsan lehet az első találkozót megszervezni,
– hány találkozó után kerül az innováció elutasításra és milyen módon,
– hány találkozó után kerül az innováció elfogadásra és milyen módon,
– hány találkozó után lehet elkezdeni az ötlet pilotálását,
– milyen gyorsan készül el az értékelhető pilot,
– milyen gyorsan értékelik a pilot eredményét,

hogy csak néhányat említsek az érdekes témák közül (nem dolgoztam ki részletesen a dolgot 🙂

A válaszokból valahogy biztosan ki lehetne alakítani valamilyen mérőszámot, amivel a vállalatok összehasonlíthatóak lennének. A haszon egyértelműen az lenne, hogy segítségével feltárhatók lennének az innovációkat  akadályozó szervezeti és folyamatbeli problémák, és a cégek felmérhetnék a versenytársakhoz való viszonyukat.

Mit gondolnak erről? Önök szerint érdemes lenne ilyesmivel foglalkozni?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*