Önuralom

Minap újabb történettel gazdagodtam gyermekem iskolájában. Felhős, őszi napon mentem gyermekért, belépek az aulába, ahol barátságos félhomály uralkodik. Ez jó egy házibuliba, de nem kifejezetten jó egy iskolába, legalábbis szerintem (bár egy ideje tudom, hogy szülőként nem értek én ehhez :D). A várakozó szülőknél működik a posztcoccilista reflex és álldogálnak az iskola teremtette félhomályban, én meg gondoltam, ez egy olyan helyzet, ami reformokért kiált. Szóltam is a portás hölgynek, aki egy szabadidőruhás anyukával (mifelénk ez alap megjelenési forma) beszélgetett éppen, hogy ugyan legyen szíves fényt varázsolni az életünkbe! És lőn világosság, talán túl sok is, portás hölgy szabadkozott, hogy sajnos a szerelők még nem tudták átkötni a világítást mondjuk olyanra, hogy igény szerint lehessen a fényességet állítani vagy két részletben lehessen kapcsolni a lámpákat. Én bólogatok megértően, hiszen a 21. században ez sajnos meghaladja a lehetőségeinket, és akkor hirtelen aktivizálódik a mackóruhás anya és azt mondja nekem: minek ez, nem ismeri fel a gyereket?

Ekkor kellett az önuralom.

2 thoughts on “Önuralom

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*