Nem jönnek el és nem is szólnak!

Nincs vége a munkaadó/pályázó sztorinak, itt az újabb forduló: most egy HR-es írta meg az ő verzióját. Ez is egy történet, neki is igaza van, így az igazsághoz is közelebb kerültünk. Az pedig szerintem valahol Jobangel kommentje körül keresendő:

A toborzás szerintem onnantól kellően magas színvonalú, ha a jelölt helyzetét figyelembe veszi. Azt szoktam mondani, hogy az az első állásinterjú, amikor felhívom, és időpontot egyeztetek vele az első személyes találkozásra. Itt bizony már a toborzónak is úgy kell viselkednie, hogy a jelölt akarjon elmenni az interjúra. Ehhez érteni kell azt is, hogy aki állást keres, az lehet, hogy félti a jelenlegi állását, mert ugyan szörnyű, de legalább fizet. Nem motiváltság kérdése, hogy eljut-e interjúra, hanem lehetőség kérdése. Ha én akartam egy jelöltet, akkor reggel 6-ra bementem interjúztatni, mert ez volt az egyetlen lehetőség. Mármint az övé, mert én még nyafoghattam is volna, hogy de rossz nekem, üljenek a székembe, hogy megtudják, milyen.”

A kiemelt gondolat döntő! Paradigmaváltásnak is nevezhetjük! Én csak egész kicsit módosítanék: “ha a  jelölt helyzetét IS figyelembe veszi“. Ezzel jeleznénk, hogy ez egy adok-kapok szituáció, egyik fél sincs “nyerő” helyzetben, egymásra és együttműködésre vannak utalva.

Érdekes és tanulságos cikksorozat! A kiszolgáló folyamatok menedzsmentjében fontos szerepet tölt be az ügyfélélmény menedzsment, ami tulajdonképpen a Jobangel által felvázolt gondolatmenetet követi: milyen élethelyzetekben milyen érzéseket, gondolatokat kell feltételeznünk az ügyfél esetében amikor szolgáltatásainkat igénybe veszi és mit tehetünk, hogy ezen helyzeteket, érzéseket, gondolatokat megfelelően kezeljük mindkettőnk érdekében.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*