Végletek

A HBR egyik -sajnos regisztrációval védett- cikkében találkoztam egy érdekes gondolattal, ami megint kicsit a motivációról szól.

A cikk szerint kétféle ember létezik: az egyik a megelőzésre fókuszál (prevention-focused), azaz azt tartja szem előtt, hogy mit veszthet, ha nem éri el a célokat. Ők biztosra mennek, alaposak, analitikusok, jól megnéznek mindent kétszer, hogy elébe menjenek azon problémáknak, amelyek veszélyeztethetik a sikerüket. Ennek következtében lassúnak, körülményesnek tűnnek, ami nem jó ajánlólevél a mai üzleti világban.

Az előléptetésre összpontosító (promotion-focused) ezzel szemben azt nézik, hogy mit nyernek azzal, ha elérik a célokat. Olyan tulajdonságokkal rendelkeznek, amit viszont szeretnek a cégek: kreativitás, gyorsaság, innováció. Ők mai világunk hősei.

A cikk szerint a prevention-focused csoportnak is megvannak a maga sikertörténetei, de ezeket nem mesélik nagy körben. Ők azok, akik mindent megtesznek azért, hogy a repülő ne zuhanjon le, hogy a gyógyszer mellékhatások nélkül hasson, hogy a dolgok úgy működjenek, ahogy azt elvárjuk tőlük. Teszik ezt csendben a háttérben.

A cikk végén szereplő gondolatokat felhívás formájában tenném most közre: ha olyan dologgal találkozunk, amelyik megbízhatóan működött, ha olyan szolgáltatást kapunk, ami pont az elvárásaink szerint történt, akkor emlékezzünk meg azokról, akik ezt lehetővé tették. Például azzal, hogy megköszönjük nekik!

ui:  az árvízi időszak alatt olvastam a következőt az Indexen (kiemelés tőlem):

“A rövidlátás, úgy tűnik, törvényszerű. Még a márciusban közzétett Nemzeti Vízstratégiában is kifejtik: könnyebb forrást szerezni árvízvédelmi célokra a költségvetésből akkor, amikor baj van. Ilyenkor nagyobb a társadalmi támogatottsága az elköltött milliárdoknak, mint ha hosszútávú, végiggondolt stratégia mentén minden évben sokat költene a kormány megelőzésre.

Kevésbé tudjuk értékelni azt, ha nincs katasztrófa, mint azt, ha van, de elhárítják. Főleg a beruházások első időszakában – amikor még kevésbé érezhetőek a hatások – lenne nehéz lenyomni az emberek torkán, hogy gátépítésre mennek a milliárdok.”

5 thoughts on “Végletek

  1. Ebben az esetben is az lehet igaz, mind minden másnál. Azaz nincsenek bal agyféltekével és jobbal gondolkodó emberek, csak egyesek jobban használják az egyiket, mint a másikat. Ilyen lehet ez ennél a két viselkedésformánál is.
    A nyertes szerintem az lesz, aki a helyzetnek megfelelően tudja mozgósítani a megfelelő viselkedésformáját, azaz rugalmasan reagál.

    Egyébként az értékesítés elég régen felismerte ezt a két fő típust. Van akinek úgy kell eladni, hogy hangsúlyozzuk, hogy mit érhet el a szolgáltatással, termékkel, míg mást esetleg “meg kell ijeszteni”, hogy mit veszíthet, ha nem rendelkezik a szolgáltatással, termékkel.

  2. János, ott tévedsz a gondolatmenetben, hogy azt feltételezed, hogy a jobb és bal agyfélteke működését kívánságra lehet szabályozni, működtetni. Mintha azt mondanád, hogy ha kell, bal kézzel írok, ha kell, jobbal. Pedig nem így van, mert az emberek zöme vagy bal- vagy jobbkezes. Az agyféltekék is így működnek. Aki nem tud tájékozódni, az nem fog csak attól megtanulni vagy ráérezni a dologra, hogy azt mantrázza magában, hogy “most a tájékozódásért felelős agyféltekém használom, most a tájékozódásért felelős agyféltekém használom”. Ha ez ilyen egyszerű lenne, akkor nem lennének személyiségtípusok sem (pl. introvertált/extrovertált stb.), mert mindenki olyan személyiséget venne fel, amilyenre éppen szüksége van. Vannak dolgok, amik belénk vannak drótozva, és csak nagyon kicsit lehet rajtuk változtatni, ha lehet egyáltalán. Én be merem vallani, hogy a “mit csináljunk azért, hogy ne zuhanjon le a repülő” típusba tartozok, és büszke vagyok rá. 🙂

  3. Tündi, már megint félre értettél. 🙂
    Nem feltételezem, hogy kívánságra tudjuk szabályozni az jobb és bal agyféltekénket. Bár kétségkívül fejleszthetjük az agyunk használatát. Én csak azt mondtam, hogy minél inkább rugalmasan reagál a környezetére egy ember, annál inkább sikeres lesz. Szemben azzal az elgondolással, hogy a jobb vagy a bal agyféltekével gondolkodó emberek lesznek sikeresebbek,

    Egyébként pedig sajnos belenyugszunk abba, hogy bizonyos dolgokon nem lehet változtatni. Mint lean szakemberek, mindenkit próbálunk meggyőzni az ellenkezőjéről. Erre mi mondjuk, hogy nem tudunk változtatni magunkon? Persze, nem könnyű. De nem is lehetetlen.
    Tehát ne nyugtassuk magunkat azzal, hogy ezen nem lehet változtatni, én csak ennyire vagyok képes.
    Ha így nézzük esélytelen a bűnözőkkel bármit is tenni. Hiába kerülnek börtönbe, előbb vagy utóbb kijönnek és ugyanolyan bűnözők maradnak.

  4. Szerintem mindkét véleményben van igazság. Ahogy idősödünk, egyre kevesebb tulajdonságon változtathatunk gyökeresen. Egyre jobban beég a mentális program. Alkalmazkodni viszont bizonyos határokon belül tudunk. Én például tipikus prevention focused ember vagyok, meg is tapasztalom az ezzel járó előnyöket és hátrányokat is az üzleti életben. Tudom, hogy ilyen vagyok, ezért bizonyos keretek között képes vagyok más helyzetekhez, elvárásokhoz alkalmazkodni, de nem akarom feladni, hogy ilyen vagyok. Dobay Robinál olvasom sokszor, hogy ez nem is lenne szerencsés, mivel ez az erősségem, erre kell építeni (remélem, hogy jól értettem, amit írt).
    Lean szakemberként én egyébként egyre kevésbé érzem úgy, hogy a változásokhoz való állandó alkalmazkodásról kellene beszélnem, mert a saját tapasztalataim szerint ez szinte képtelenség. Jobb lenne elsősorban azt megtalálnunk, miben vagyunk jók, és abban sikert elérni, azt fejleszteni, kitartani mellette.

  5. A változásokhoz való állandó és megállás nélküli alkalmazkodás egy dologra jó: káoszhoz vezet. Mert arra nem keresi a választ, hogy de mire föl ez az állandó változás? Miért van rá szükség? Netán azért, mert az embereknek úgy nagy általánosságban dunsztjuk sincs arról, hogy mit akarnak, mikor, hogyan és miért? Ezért aztán a célok és elvárások totális hiányát (ennélfogva állandó változtatását) és a mások által az ezeknek való meg nem felelést “rugalmatlanságnak” nevezik. És aki “rugalmatlan”, azt még jól le is cseszik, hogy miért az. 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*