Határ és idő

Meghatározás szerint a határidő az az időpont, ameddig vagy ami előtt a feladatot be kell fejezni. Ezzel csak annyi bajom van, mint azzal, hogy JIT=időben szállítani.

Eddigi megfigyeléseim szerint (amelyek azért inkább a brit tudósok, mint pl. az MIT módszereire hajaznak) a határidővel az a baj, hogy a nép körében elterjedt vélekedés szerint ez csak annyit tesz, hogy

a) valamit csinálunk addig, majd rámondjuk, hogy kész. Ha mégsem működik, azzal majd lesz valami. Például rámondjuk, hogy change request vagy kitaláljuk, miért a reklamáló fél a hibás. Vagy egyszerűen megszűnünk jogutód nélkül.

b) az csak egy dátum, ami tetszőlegesen odébb tolható a körülményekre vagy egy konkrét személyre történő hivatkozással.

És így tovább. Azt is megfigyeltem, hogy nem kevés projektet lőnek fel nagyon pongyolán megfogalmazott célparaméterekkel. Ami arra utal, hogy a megbízók sem töltenek el túl sok időt azzal, hogy pontosan körülírják, mikor elégedettek. A másik, amit a megbízók elrontanak, hogy szankcionálják a csúszást. A félelem kreativitásra ösztönöz, csak sajnos nem úgy, ahogy a megbízó szeretné. Így előfordulhat, hogy a munkatársak a hibák, csúszások elfedésében lesznek érdekeltek, és ezért keresnek jobbnál-jobb megoldásokat. Ezek közé tartozik a két felsorolt lehetőség is.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*