Vendégségben, otthon

Nemrégen a komfortzónáról elmélkedtem, és most megint eszembe jutott valami, elsősorban a kommentek miatt.

Lehet, hogy a lean vállalathoz vezető út egyik első állomása,

  • hogy az emberek felveszik és kidobják a szemetet, amit a vállalatnál mindenfelé találnak, majd jelzik a takarítás fejlesztési lehetőségeit a megfelelő helyen,
  • hogy az emberek bejelentik az elromlott liftet, a kiégett izzót, az eldugult piszoárt a megfelelő helyen,
  • és végül valami rettenetes dolgot is mondanék: hogy kitakarítják a vécét, amit valaki összekoszolt, de legalábbis bejelentik a megfelelő helyen.

Hogy miért tartom ezt fontosnak? Például azért, mert ha véletlenül vendégek érkeznek, és egy olyan vállalaton kell keresztülmenniük, ahol mindenfelé szemét van a földön, ahol olyan folyosón haladunk át, melynek nincs rendes világítása, vagy a vendég koszos mellékhelyiséget talál – nos az nem kifejezetten használ a megítélésnek.

Ha már saját magunk miatt nem vagyunk igényesek, legalább a külső megítélésünknek ne ártsunk! Én optimista vagyok, és hiszem, hogy ha a vendégek miatt elkezdünk rendet tenni magunk körül, akkor abból csak átszivárog valami a mindennapokra.

3 thoughts on “Vendégségben, otthon

  1. At hiszem, egy kínai gondolkodótól olvastam:
    “Ha vendéged van, viselkedj úgy, mint ha egyedül lennél. Ha egyedül vagy, viselkedj úgy, mint ha vendéged lenne.”

    Egyébként, ha eléred, hogy úgy viselkedjenek az emberek a munkahelyen, mint otthon, hogy legalább kicsit magukénak érezzék a munkahelyet, akkor már jó úton van a cég.

    Egyébként a szokásos ellenintézkedés: külön vécé a vendégeknek.

  2. Ma olyat hallottam… állítólag a szocializmus alatt egy laktanyába valami nagyon magas rangú tábornokot vártak. A látogatás azonban őszre esett, így a laktanya vezetője elrendelte, hogy fessék be a fák leveleit zöldre, mert mit fog szólni a vezér, ha nem zöld a fa?

    A vezérigazgatói látogatások előtt rendszeres (mert ugye a vezérigazgató csak látogatóba jön a gembára), hogy a főnökök körbeszaladnak, és kiadják az ukázt, hogy bögréket elrakni, papírokat elrakni, és egyáltalán mindent élére rakni! Érdekesnek találom, hogy ezek szerint a világ összes vezérigazgatója rendmániás, aki a saját irodájában sem tűri a bögrét, papírokat az asztalon, sem a ferdén álló telefont. Nem csoda, ha ehhez kell nekünk is alkalmazkodni. 🙂 Az egyetlen jó dolog ilyenkor, hogy kicserélik a kiégett izzókat is. :))))

  3. Sajnos senki nem meri megmutatni, hogy milyen a valós helyzet, mert akkor az összes több “hazudóshoz” képest rosszabbnak tűnnének.

    A reklámokkal is itt tartunk. Tele van minden reklámokkal. Egyre többet költenek erre a cégek, és ezt mind mi fizetjük meg.

    Vagyis lehet, hogy csak nekem tűnik hasonlónak a két probléma. A kapocs, hogy egyszerre kellene az egész világnak változni, és akkor minden jobb lenne utána. Csak ez nem fog bekövetkezni.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*